Tweed Run Budapest 2013 ősz
2014. április 1., kedd
Gangszter péntek - 2014 - 13.hét
A CSODÁS SZÍNÉSZNŐ, JOAN CRAWFORD
Szező: Póth Judit
Joan Crawford, eredeti nevén Lucille Fay LeSueur 1904. március 23-án a Texas állambeli San Antonióban született. Kislányként a nevelőapja filmszínházában szeretett bele a filmekbe és a zenés-táncos előadásokba, s már ötévesen táncosnő akart lenni. Ebben kis híján egy baleset akadályozta meg, amikor egy törött tejesüvegbe lépett bele. Sérülése miatt másfél éven át nem járhatott iskolába, három műtétet hajtottak végre rajta és az orvosok a legrosszabbtól tartottak. A kislány azonban rájuk cáfolt, s nemcsak hogy járni, de táncolni is meg tanult.
A család folyamatos vándorlását követően 1924-ben léphetett fel először táncosként, 1925-ben pedig már a Metro Goldwyn Mayer stúdió szerződtette. Színészi karrierjét némafilmek jelentéktelen szerepeiben kezdte, először (és utoljára eredeti nevén) a Pretty Ladies című alkotásban állt a kamerák elé. A húszas években egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a harmincas évekre pedig az egyik legkeresettebb színésznő lett.
Az MGM Stúdió sztárjaként, alkalmazkodva a harmincas évek depresszív filmhangulatához, imázs váltáson ment át. A Grand Hotel című filmben Greta Garbo és John Barrymore oldalán játszott, majd a Letty Lintonban rajonghatott érte a közönség (ebben viselt ruhájával a divatot is teremtett). 1933-ban Clark Gable partnere volt, A táncoló hölgy című filmben, amit több kasszasiker követett. Hollywood legjobban fizetett színésznője lett.
A Kertész Mihály által rendezett Mildred Pierce cimű filmben nyújtott alakításáért, Oscar-díjjal jutalmazták.
A legkülönbözőbb szerepekben lubickolva is remekelt, az 1947-ben készült Megszállottért ismét Oscarra jelölték, harmadik és egyben utolsó Oscar-jelölését az 1952-ben készült Hirtelen félelemért kapta. A magánélete azonban kevésbé volt vonzó. Négyszer ment férjhez és vált el; utolsó férje, a Pepsi elnökének halála után ő maga ült be az üdítőital-gyár elnöki testületébe. Saját gyermeke nem született, viszont megelőzve korát, öt gyermeket fogadott örökbe, de csak négyüket tarthatta meg. Az alkoholizmussal és depresszióval küzdő színésznő nem tudott közel kerülni gyerekeihez, a két idősebbet még végrendeletéből is kihagyta, legidősebb lánya pedig nagy botrányt kavaró életrajzi könyvében (amiből Faye Dunaway főszereplésével film is született) többször utal arra, hogy Crawford verte őket. Az ötvenes évek végétől egyre visszavonultabban élő színésznő 1962-ben egykori nagy riválisával, Bette Davis-el a nagy sikerű Mi történt Baby Jane-nel című filmben játszotta utolsó jelentős szerepét. Emlékiratai 1971-ben jelentek meg, ő hat évvel később, 1977. május 10-én halt meg szívrohamban. Az Amerikai Filmintézetnek a legnagyobb filmcsillagokról készült listáján a tízedik helyet érdemelte ki.
Forrás: http://starity.hu/sztarok/joan-crawford/#ixzz2x5jilWQL
http://www.stop.hu/kultura/30-eve-halt-meg-joan-crawford/132183/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése