Tweed Run Budapest 2013 ősz
2013. december 10., kedd
Ha kedd akkor kerékpár - Veterán - 2013 - 43.hét
"HA KEDD AKKOR KERÉKPÁR - VETERÁN"
Szerző: Kis Dávid
A kerékpár 1938-as WM gyártmány. A típusa nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, de a váznyaktábla furatai alapján egy Toroczkó lehetett, ami veterán kerékpárok között ritkának mondható.
A háború előtt nagyapám már használtan kapta egy falubéli susztertől, akinél inaskodott. A fotón jobb szélső nagyapám. Az '50-es években megjárta vele Mátraverebélyt. A ‘70-es években a kerékpárt felújították édesapámnak, ekkor kerülhetett le róla az eredeti hajtókar és a sárvédők. A kormányon van egy horpadás, valószínűleg annak az esésnek a nyoma, amikor egy versenyzés során összeakadt a két pedál. Apum számos túrán volt a bicajjal, többek közt Egerben is. Teltek múltak az évek, a kerékpár kikerült a csirkeólba, majd a féltető alá a farakás mellé.
Talán 2005 lehetett, amikor fedett helyre toltam és lekentem némi olajjal, hogy megállítsam a rozsdásodást, majd idén tavasszal szétszedtem, hogy elkezdődjön a felújítás. Legnehezebben a korabeli sárvédőket és a váznyaktáblát sikerült beszerezni, ami miatt egy másik kerékpárt vásároltam. A restaurálás során a legnagyobb kihívás a hajtómű szerelése volt, kb 8 alkalommal szedtük szét és raktuk újra össze, mire szépen akadás nélkül futott az eredeti golyókosarakkal. Mikor elkészült, másnap ki is tekertem vele mamámhoz kb 70 km-t, hogy megmutassam neki az új fényében tündöklő vasat. Mondanom sem kell, nagyon tetszett neki. Azóta felhoztam Budapestre, és amikor nem használom, akkor szobám ékes dísze.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése