Tweed Run Budapest 2013 ősz
2013. december 12., csütörtök
Vasárnapi ötórai tea - 2013 - 44.hét
„VASÁRNAPI ÖTÓRAI TEA”
Szerzőnk: Szép Annabella
A hollywoodi magyar író, aki szerelmi bánatból lett világhírű
Amerikai filmek stáblistáján máig sokszor találkozunk magyar nevekkel. A két világháború között azonban szabályosan ellepték Hollywoodot a magyar származású filmesek, elég csak Lugosi Bélára vagy a Casablancát rendező Kertész Mihályra gondolni.
1939-ben pedig Oscar-díjra jelölték a Ninocska forgatókönyvét, amit Melchior Lengyel, azaz Lengyel Menyhért, világhírű drámaírónk művéből írtak. Egykoron Molnár Ferenc legnagyobb vetélytársa volt, de mint annyiszor ebben az országban, nála is az történt, hogy amint világhírű lett Taifun című darabjával, itthon feledésbe merült a neve, ezért a ’20-as évektől főleg Londonban és Hollywoodban élt és írt színdarabokat, filmszüzséket és forgatókönyveket olyan sztároknak, mint Marlene Dietrich (Angyal) és a fagyos Greta Garbonak egyetlen komikus szerepét, a Ninocskát.
Világhírét pedig voltaképpen nem másnak köszönheti, mint a szerelmi bánatnak. Elhagyta ugyanis 1909-ben egy Harmos Ilona nevű színinövendék, akinek előtte afférja volt Bródy Sándorral, egyes jelek szerint Karinthy Frigyesbe volt élete végéig szerelmes, s egy Kosztolányi nevű költő vette el. Lengyel Menyhért pedig bánatában kiment Berlinbe, ahol épp a japán követséggel szemben kapott szobát. S lassan érlelődni kezdett fejében a dráma, a Taifun cselekménye, melyben egy japán férfi megfojt egy „véletlenül” Ilonának nevezett fiatal hölgyet. A darab azonnal sikeres lett, számtalan külföldi előadás követte. Később boldog házasságban élt egy lapszerkesztő lányával, míg Harmos Ilona férje halála után nehézségekkel nézett szembe, a háborúban a házukat bombatalálat érte és állítólag Ádám, Kosztolányi fia teljesen bolond volt.
A világhírű író és volt szerelme már a hatvanas években egyszer összefutott Budapesten:
„Idős nő volt – néztük egymást, emlékeztünk egymásra, de nem mentünk bele a múlt emlékeibe.” - írta naplójában Lengyel Menyhért.
A fotókon Lengyel Menyhért, és Harmos Ilona.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése