Tweed Run Budapest 2013 ősz

Tweed Run Budapest 2013 ősz

2013. december 12., csütörtök

Vasárnapi ötórai tea - 2013 - 46.hét




„VASÁRNAPI ÖTÓRAI TEA” 
 20-30-as évek társasági élet szerzője: Szép Annabella

Mottó: „Volt, tehát van, van, tehát lesz.” – Karinthy Frigyes

A két világháború közötti Budapest figurái és Molnár C. Pál

A Modiano cigarettapapír plakátjai máig népszerűek reprodukció formájában a lakásokban, kávézókban. Az egyik leghíresebb plakát alkotója pedig a korszak egyik kiváló grafikusa, Molnár C. Pál, aki az Est-lapok rajzolójaként is dolgozott a két világháború között és örökítette meg a korszak jellegzetes figuráit: kalapos hölgy kávéval, tálcával egyensúlyozó pincér, férfi cilinderrel, borbély borotvapamaccsal, biliárdozók, kerékpár-versenyző…
A Battonyán született művész párizsi tanulmányok után a ’20-as évek közepétől lett a népszerű fővárosi lapok illusztrátora. Később festészete a szürrealizmus irányába fordult, illetve egyházi rendelésekre is dolgozott, több templomban láthatók freskói. Hosszú és termékeny alkotói pálya után 1981-ben hunyt el. Egykori műteremlakása Budapesten a Ménesi út 65. szám alatt (a Gellért-hegy Villányi út felőli oldalán) ma is látogatható, a híres piros Modiano-plakátot is kiállították ott, reprodukciókat is lehet kapni, valamint időszaki kiállításokat is tartanak, például a Lupaszigetet és a Balatont ábrázoló képeit lehet megtekinteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése