Tweed Run Budapest 2013 ősz

Tweed Run Budapest 2013 ősz

2013. december 12., csütörtök

Vasárnapi ötórai tea - 2013 - 48.hét




A VASÁRNAPI társasági élet poszt írója: Annabella Szép

A „Lágymányosi istenek” és a Hadik kávéház


Az Odüsszeia magyar fordítója, a Lágymányosi utcában nevelkedő Devecseri Gábor nevezte kötetének címében „Lágymányosi isteneknek” a két világháború közötti Hadik kávéház egykori, művészekből álló törzsközönségét.

Lágymányos és Dél-Buda a Műegyetem alatti, egykori Duna-meder feltöltésével, majd az egyetem és a vasútvonalak fejlődésével párhuzamosan épült ki a 20. század elején. Az egykori Fehérvári (majd Horthy Miklós) azaz a mai Bartók Béla út mentén és a magyar ifjúság védőszentjéről elnevezett Szentimrevárosban sorra épültek a bérpaloták, a gellérthegyi villák, s 1918-ban átadták a Gellért Szálló épületét is. 
Itt töltötte gyermekkorát Ottlik Géza, pár évig itt élt Kosztolányi és első felesége halála után ide költözött Karinthy Frigyes, aki rövidesen „belakta” a lakásuktól alig egy saroknyira lévő, az egykori Hadik laktanyáról elnevezett kávéházat. Otthoni íróasztalát szinte sosem használta, jobbára kávézókban írt, s a Hadikban születhetett többek között Capillária és a Tanár úr, kérem. Bár a hely kávéja állítólag olyan rossz volt, hogy szemrebbenés nélkül átküldték a jobb feketére vágyó embereket a közeli Gebauerhez, de Karinthy és dekoratív de hisztérikus második felesége, Böhm Aranka fecsegő asztaltársaságai elég vonzerőt biztosítottak így is a helynek, s ezt az időszakot a „Béka” névvel illetett Németh Andor meg is örökítette 1942-es regényében Egy foglalt páholy története címmel. A házaspár veszekedései külön műsorszámnak számítottak. 

A ma itt működő Szatyor bár is Karinthynak köszönheti a nevét, ugyanis anno berendeztek a hely alagsorában egy modern berendezésű táncos klubot, s amikor az író oda először belépett, felkiáltott, hogy az olyan, mint egy gyékényszatyor. Karinthy később a pesti oldalra költözött az egykori Verpeléti (ma az ő nevét viselő) útról és a Hadik aranykorának is leáldozott. Ma az egykori kávéház helyén kettő van: a régimódibb, hagyományosabb, Hadik kávéház, valamint a fiatalok igényeihez talán jobban passzoló Szatyor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése