Tweed Run Budapest 2013 ősz

Tweed Run Budapest 2013 ősz

2013. december 10., kedd

Szerzőink - Sümegi Elemér



„TWEED HÉTFŐ”
Szerzőnk: Sümegi Elemér, a Tweed Verseny Tweed legény kategóriájának győzete.

„A kerékpáros "Stradivari" /"Még gyermek az ég rőt szíve, a Nap. Az én szivem is gyerek, arcom befejezetlen és szemeim töretlenek." - Weöres Sándor: Hegedű-partíta (részlet)/
Azzal a szándékkal látogatunk el a veszprémi várba, hogy fölkeressük a nemrég nyílt hegedűkészítő műhelyt, amiről már sok szépet hallottunk. Hiteles forrásunk maga a műhely tulajdonosa, a hegedűkészítő mester, akit jól ismerünk és jó régóta, így szinte a nyakunkat tennénk rá, hogy az, amit látogatásunk során a helyszínen tapasztalni fogunk, maradandó emlékként ivódik majd elménkbe. És igen: újra tanúbizonyságot szerzünk egy olyan ritka hozzáállásról, amelyben a lelkes, lelkiismeretes, szorgos aprómunkát végző mesterember igényessége a lehető legtermészetesebb módon fonódik össze a világot sokféle szempontból megközelíteni tudó embertársunk alázatával és humorával. Legelőször a különféle (régi) szerszámok, hegedűk kezdik el a történetmesélést a maguk sajátos stílusában. Ebben az egyszerre családi történetfoszlányokat és évszázados zenetörténetet föl-fölcsillantó dolgozószobácskában olyan intenzív élményzuhatag szakad ránk, amely szinte térdre kényszeríti a meghökkent embert... Csak ezután tudjuk igazán figyelemmel hallgatni és kérdezni munkájáról, a helyről és a veszprémi (zenei) életről a műhelyét a Veszprémtől 10-15 km-re fekvő - számunkra kellemes gyermekkori emlékeket idéző - bakonyi faluból (Lókút) a várnak talán a legszebb panorámájával megáldott kis szegletébe áthelyező hegedűkészítő pajtásunkat, Sümegi Elemért. Az ő szemléletmódja manapság hiánycikknek számít, hiszen a futószalagon gyártott gondolkodás és gondolat, a 'minél gyorsabban minél többet' típusú profitorientált szellemi kínzókamra világ ezt az értéket nem feltétlenül tekinti komoly anyagi haszonnal járó beruházásnak, még kevésbé propagálandó dolognak: vagyis az itteni szellemi "áru" megfizethetetlen... Nekünk is megfizethetetlen, igaz másképp. Az 1936-ban készült, évszázadokon átívelő értéket képviselő kerékpárja hűen tükrözi Elemér gondolkodását: hajtani pontosan, körültekintően, és másokra figyelve menni előre az úton. Nem pedig mindenen és mindenkin keresztülgázolva jutni el az úgynevezett "csúcsra". Az ő hajtásának a középpontjában nem a 'cél szentesíti az eszközt' nevű, az emberek körében egyre kevesebb valódi méltatlankodást kiváltó szlogen áll. Egy ilyen biciklit tényleg az Elemér típusú ember tud hosszasan megülni. Az, aki tud tűnődni a SZÉP és az IGAZ fölött. Aki tehetségével képes megjeleníteni a SZÉPet és IGAZat. Az olaszos, toszkán csodába burkolt veszprémi panoráma mindenképp támogatja Elemért az elmélyült és kreatív gondolkodásban, amely egyik föltétele kézzel művelt értékei megteremtésének. Egyik, de nem egyetlen. Legalább ilyen fontos az, hogy az ember körbe legyen véve ÉLŐ ingerekkel, hogy kíváncsi diákok, felnőttek, nagynevek és kicsik is a világ különböző helyeiről jöjjenek ide érdeklődni, kérdezősködni, vagy kizárólag ámulni és bámulni, itt hagyni egy névjegyet, majd (újra) visszatérni valamikor ebbe a kézműves szentélybe. Természetesen a hajtás és a napi munka után az évszázados hagyományokkal bíró varázsital teszi a legnagyobb szolgálatot a megfáradt léleknek. Az itóka nincs elrejtve, ott találjuk a nyereg alatt, a szerszámtartó tasak helyén. Hajtsunk hát föl... oda a veszprémi várba!” /Havasi Zsolt/

A posztokhoz Like/Tetszik versenyt hirdetünk!!! Minden 5.ik héten díjazzuk az addig legtöbb Like-ot/Tetsziket gyűjtő posztolónkat! Sőt a Likolóink/Tetszikelőink között is sorsolunk! Számítunk rátok megosztásokkal is! Népszerűsítsük együtt a Tweed Run-t, hogy tavasszal még többen legyünk!

* Hogy igazságos legyen, a likolóink közötti versenyben csak magánszemélyek között sorsolunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése