Tweed Run Budapest 2013 ősz

Tweed Run Budapest 2013 ősz

2013. december 12., csütörtök

Vasárnapi afternoon tea - 2013 - 47.hét




Vasárnapi teaidő - „afternoon tea”

Az angol hagyományos délutáni teázás (afternoon tea)  valójában egy uzsonna. 

A legenda szerint, a 19.század elején, Anna Maria Russel (a hetedik bedfordi hercegnő) rendszeresen éhes volt ebéd és vacsora között, így megkérte a cselédjét, hogy a tea mellé készítsen egy szendvicset (Lord Sandwich találmánya eddigre már népszerűvé vált). Ez a szokás elterjedt az arisztokrácia körében, és a szendvicsek mellé hamaroson mini süteményeket is tálaltak. Néhány évtizeden belül a délutáni teázás a felső és közép rétegekbe tartozó családok mindennapos étkezésének fontos részesévé vált.

Az igazi angol tea készítése egy ceremónia, amit vendégek számára a mai napig illik betartani ha beugrik egy barát vagy rokon egy csésze teára.

Kellékek:
Vízforraló teáskanna, hagyományos délutáni teázáshoz alapszükséglet, Majd egy másik teáskanna ideálisan porcelán, kerámia, öntöttvas vagy kőedény
Kanna melegítő: angolul tea cozy, amit “teababa” névre fordítottak, ez egy bélelt sapkaforma, amit a teáskannára borítanak az angolok, hogy a tea meleg maradjon.
Teáskészlet – vendégváró alkalomra muszáj a csésze. Egy tipikus angol készlethez tartozik egy teáskanna, tejkiöntő, cukortartó,antik jelenség a különbozö mintájú csészék és csészealjak
Teafű: szinte mindenki konyhaszekrényében található natúr teafű, sokszor egy egész kollekció!
Az angol tea készítéshez mindig fekete teafüvet használnak
Teaszűrő: ha nincs a kannába szűrő beépítve, akkor szükséges egy teaszűrő. A legideálisabb az, ami a csésze vagy bögre peremére illeszthető, így könnyebb a tea kitöltése.

Készítés: 

ha a víz elkezd forrni, tegyél a vízből egy keveset a teáskannába, és öblítsd át forró vízzel, hogy felmelegedjen. Ezután tégy a kannába (csészénként 1 teáskanálnyi) Irish breakfast teafüvet. Hagyd ázni 3-6 percig, kináld tejjel és cukorral.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése