Tweed Run Budapest 2013 ősz
2014. március 18., kedd
Gangszter Péntek - 2013 - 52.hét
GANGSZTER FILMEK - LITTLE CESAR
Szerzőnk: Póth Judit
Most olyan gengszterfilmeket fogok bemutatni a következő hetekben, amelyek útmutatók lesznek a gengszter stílushoz és segítenek felöltözködni a következő Tweed Runra. Ez egy sorozat lesz, mely minden pénteken egy-egy filmet mutat be.
Az 1920-as évek Amerikájában a szesztilalom, az alvilág kiteljesedéséhez vezetett.
Az emberek csalódottá és kiábrándulttá váltak, ezért hősként kezdtek el felnézni azokra a bűnözőkre, akik szembeszálltak a korszak láthatatlan erőivel, és akiket rossz helyzetükért okolhattak. Ez megfelelő kiinduló pont volt a Warner Bros. (napjaink egyik legnagyobb filmstúdiója a világon) számára, hogy gengszterfilmek tömegével álljanak elő.
„ Little Cesar ” A Kis Cézár című film akár az amerikai antiálom példája is lehet, a saját erőből való felemelkedés és az elkerülhetetlen bukás története. Rico (Robinson), aki kisstílű tolvajként tengeti napjait barátja oldalán, egyre inkább beférkőzik az alvilág pápái közé, feljebb és feljebb jutva a ranglétrán. Csatlakozik egy bandához, ahol hamar átveszi az irányítást, nem sokkal később a rivális bandavezér területeire is gondja lesz, és hamarosan már egy egész negyedet irányít.
Természetesen a Nagy Főnök posztja lenne a következő állomás, de persze bekövetkezik az elkerülhetetlen vég...” fekete-fehér, amerikai filmdráma, 80 perc, 1931 Rendező: Mervyn LeRoy Szereplők: Edward G. Robinson (Cesare Enrico "Rico" Bandello) Douglas Fairbanks Jr. (Joe Massara) Glenda Farrell (Olga Strassoff) William Collier Jr. (Tony Passa) Stanley Fields (Sam Vettori)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése