A TITKOS DRÁMAÍRÓK
Szerzőnk: Szép Annabella
A 20. század első felében a színháznak sokkal nagyobb jelentősége volt, azok után is, hogy megjelent a filmművészet. A jelentősebb drámaírók afféle celebritásnak számítottak, akiket megállítottak az utcán és rebegve mondták ki rajongók a nevüket. Sikeres drámaírónak lenni egyet jelentett a csodaszép színésznők és gazdag pártfogók társaságával, a legmagasabb szellemi körökben való részvétellel, a pénzzel, a csillogással és mindennel, amit a színház jelentett. Nem csoda hát, ha sokan vágytak efféle karrierre, nem gondolva bele, hogy a dráma az írásos műfajok között az egyik, ha nem a legnehezebb, mert nemcsak költőiség kell hozzá, pszichológiai érzék, életismeret, de logika is, hogy megalkossa a szerző a mű szerkezetét.
Ennek ellenére boldog-boldogtalan drámaíró akart lenni, akik műveikkel szüntelen ostromolták a színházakat, a kritikusokat és a befutott írókat...ügyvédek, orvosok, katonatisztek, kishivatalnokok. Őket nevezték titkos drámaírónak, mert többnyire titokban írták műveiket a nappali munka mellett.
Több befutott író is tolla hegyére tűzte őket elbizakodottságuk, túlbuzgóságuk, de leginkább levakarhatatlanságuk miatt, ahogy mindenáron meg akarták ismertetni velük fércműveiket. Az egyik legtalálóbb jellemzés a titkos drámaírókról Kosztolányi Dezső tollából, a Pesti Hírlapban 1927--ben december 26-én jelent meg, melyben éles határvonalat húz a határidőre a művet kiszenvedni kényszerülő, a múzsával viharos viszonyban álló profi és a múzsával csupán plátói, idilli szerelemben élő műkedvelő között. http://swszl.szkp.uni-miskolc.hu/szinhaz/estek/archivum/szinhazi_estek_30./54o.html
SZINHAZI ESTEK
swszl.szkp.uni-miskolc.hu
Azt mondják, hogy helyesen gondolkozni annyi, mint szabatos meghatározásokat adni. Kövessük a régi, soha el nem évülõ tanácsot, haladjunk pontról pontra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése