Tweed Run Budapest 2013 ősz
2014. március 21., péntek
Vasárnapi ötórai tea - 2014 - 9.hét
IRODALMI SÉTA A 20-30-AS ÉVEKBŐL 3.rész - KÁVÉHÁZI KÖRSÉTA
Szentes Éva · Hargittay Emil szerző páros az Irodalmi kávéházak Pesten és Budán című könyvéből idézet
„Eleget sopánkodtunk azon, hogy nincs karakterünk. Ennek csak az lehet az oka, hogy szégyelljük a karakterünket. Miért is nem merjük hangsúlyozni a kávéházi voltunkat, a kávéházi kultúrát, a szegénységünk, az otthontalanságunkat, a cifra nyomorúságunkat jelképét, mikor csakugyan ez a legjellemzőbb sajátosságunk? Bizony isten, nincs okunk pironkodni. Aki fintorgatja az orrát, hogy kávéház plebejus hely, a jöttmentek kaszinója, annak azt mondom, hogy ma már kevés olyan arisztokrata és úri kúria van, mint a kávéház, melynek tisztes, munkás, történelmi múltja van. Száz éve, hogy született a mai kávéház öregapja. Tiszteld, pesti ember a kávéházat, vénebb és tiszteletteljesebb az, mint te magad.
…
Az első kávéházi törzsvendég Petőfi Sándor volt. Azóta a magyar irodalom a kávéiparral együtt fejlődik, a forradalom a kávéházakban tört ki, csitult el s egy jövendő történész feladata megállapítani, milyen hatással volt a versekre, az elbeszélésekre, a cikkekre a kávé, ki ivott koffeint és ki cikóriát? Ha gyöngül az irodalom, akkor a feketekávé is gyöngül.”
Kosztolányi Dezső
Forrás: http://moly.hu/konyvek/szentes-eva-hargittay-emil-irodalmi-kavehazak-pesten-es-budan
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése