Tweed Run Budapest 2013 ősz
2014. március 18., kedd
Szombat Esti Swingláz - 2013 - 52.hét
SWING MOZI
Szerző: Pepita Táncközösség
Az ünnepek alkalmából egy kultikus filmről fogunk írni, amely középpontjában a swing-táncok állnak. Ha van lehetőségetek rá, megtekintését szívből ajánljuk!
A Swing Kids című film húsz éve készült, rendezője Thomas Carter. A történet a náci Németországban játszódik, 1938-ban. Néhány fiatalemberről szól, akik a feszült politikai légkörből a swing-életérzésbe menekülnek, magukénak érzik a tengerentúlról érkező divatot, a zenét és persze a korszak táncait. Elmélyülnek a jazz-zenében, esténként a táncparketten csillognak, a felszabadult, idillikus állapot azonban nem tartható fenn sokáig ebben a zavaros, háború előtti időszakban. A csapatból két fiú csatlakozik a Hitlerjugendhez, s innentől fokozatosan válik számukra világossá, hogy ez a két teljesen különböző világ nem férhet meg egymás mellet. Választaniuk kell, mert az általuk élt kettős élet egyre nagyobb kockázatot jelent számukra.
A film érdekessége, hogy az egyik főszerepet az akkor még igencsak fiatal Christian Bale játssza, aki mára Hollywood egyik legnagyobb, legkeresettebb színészévé nőtte ki magát (Batman-trilógia, A gépész, A harcos stb.). A sokrétű és elgondolkodtató mondanivaló mellett a film remek táncjeleneteket tartalmaz és természetesen a zenéje is kitűnő, a korhű díszletekről és kosztümökről nem is beszélve. Jó szórakozást hozzá!.
Pepita - Tánc * Jazz * Közösség
https://www.facebook.com/pepitaklub
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése