Tweed Run Budapest 2013 ősz

Tweed Run Budapest 2013 ősz

2014. március 18., kedd

Pénteki nevettetők - 2013 - 1.hét




A NAGY NEVETTETŐK
Szerző: Dörnyei András

Sir Charles Spencer Chaplin, azaz Charlie Chaplin a némafilm világának egyik legkreatívabb, legnagyobb hatású személyisége. Az igazi kisember, aki valóban élt árvaházban, és már egészen fiatalon pantomim művészeti és mutatványos társulatokkal járta a világot. A toprongyos csavargó figurája 1914-ben született meg, és a Chaplin az autóversenyen című filmben debütált. Rövid idő alatt ismertté vált és nevéhez olyan sikerfilmek kötődnek, mint A kölyök, az Aranyláz, a Cirkusz, vagy később a Modern idők és A diktátor.

A kor másik nagy nevettetője és egyben szintén a kisember megformálója Buster Keaton (Joseph Francis Keaton). Szülei illuzionisták voltak, akiknek a produkcióiban Buster már fiatalon szerepelt, így nem csoda, hogy ötéves korára már képzett akrobata lett. 1917-től tanulmányozta a filmezés mesterségét, melynek köszönhetően rövid időn belül nemcsak kiváló színész, hanem – Charlie Chaplinhez hasonlóan – filmproducer, forgatókönyvíró és filmrendező is lett egyben. Klasszikus művei a Navigátor (1924), A generális (1927) és az Ifjabb Gőzhajós Bill (1928).

Természetesen nem feledkezhetünk meg a korszak másik két komikusáról, Stan és Panról sem. Stan Laurel (Arthur Stanley Jefferson) és Oliver Hardy (Norvell Hardy) számos néma- és hangosfilmben szerepelt együtt, mindig ugyanazt a karaktert megformálva: Stan játszotta a vékony, tutyi-mutyi, együgyű figurát, Pan volt a kövér, agilis, mérges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése